Idegen nyelv
Hatékony lehet-e a kisgyermekkori nyelvtanulás? Miért kell már óvodás korban „felesleges” információkkal traktálni szegény gyermeket? Mennyi terhelést bír egy 2-3 éves kisgyerek? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel egy felelősségteljes, odaadó szülőben, aki a legjobbat szeretné a gyermekének. Nem újdonság, hogy minimum egy idegen nyelv ismerete – az anyanyelven kívül – a mai világban szinte nélkülözhetetlen. Sokan úgy gondolják, nem kell a kisgyermekeket idejekorán plusz ismeretanyaggal terhelni, úgysem jegyez meg belőle semmit… A tapasztalatok azonban mást mutatnak. Több egymástól független kísérlet, vizsgálat is bebizonyította, hogy a gyermekek információigénye ebben a korban a legnagyobb. Óvodás korban fedezik fel azokat az „újdonságokat”, mindennapi törvényszerűségeket, amelyek későbbi, felnőtt életüket megalapozzák.
Bizonyára Ön is hallotta már a következő kifejezést: „Life Long Learning” (Egész életen át tartó tanulás). Nem hiába emlegetik annyiszor, hiszen az egész életen át tartó tanulás már kisgyermekkorban, vagyis már az óvodáskorban elkezdődik, és egész életünket végigkíséri. Pontosan ezért olyan fontos, hogy már 2-3 éves kortól tudatosan próbáljuk ráhangolni a gyerekeket erre a hosszú folyamatra akár a nyelvi akár a készségfejlesztő foglalkozásokat illetően. Hiszen nem lehet elég korán elkezdeni a nyelvtanulást!
Idegen nyelvi foglalkozásainkat érdeklődés esetén indítjuk![/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]